




Vasárnap megint lementünk a Balcsira korizni. Ancsi már sokkal ügyesebb volt, de egy nagyobb esés után bedobta a törölközőt és indulhattunk is haza. Talán fél órát voltunk... (kép az előző bejegyzésben).
Hétfőn Ancsi nem volt oviban, mert éjjel hányt. Arra ébredtem, hogy sír, panaszkodott, hogy fáj a hasa. Majd miután újra elaludtunk, legközelebb arra keltünk, hogy hányt... Kétszer is, de aranyos volt, másodszorra már az odakészített törölközőt és lavórt használta. Oviba nem vittem el, nehogy napközben is hányjon, de orvoshoz sem, gondoltam, majd kedden, ha még gond lesz a pocakjával. De napközben már semmi baja sem volt szerencsére, így kedden már ment is oviba. Szombaton Nyírő mamáéknál ebédeltünk, Réka volt beteg előző nap, valószínűleg tőle kaphatta el Ancsi. :-( Nekem is fájt a hasam egész nap.
Most éjjel nagyon jól aludtak a lányok. Nóri 20 után aludt el és reggel 8 előtt kelt nem sokkal. Hajnalban talán 3-szor kezdett el nyöszörögni, de "csittegtünk" neki és aludt tovább. Ancsi 5:30 körül jött át és nálunk is maradt. Reggel kelteni kellett. :-)
Nórinak új fogacskája van. Bal oldalt felül jött ki a következő (zápfog). Már egész szépen kint van, annyira nem is friss a dolog, de ma vettem észre. Volt nemrég kicsit nyöszisebb éjszakánk, talán a kibújó fog volt az oka. A szájpenésze már egészen helyrejött. Hááát, nem volt könnyű megszabadulni tőle. :-S Hétvégén mami új frizit talált ki Nórinak, két copfja is volt. :-)
A lányok nagyon aranyosak, napról-napra egyre jobban elvannak egymással és egyre hosszabb időre. Bár néha Ancsi kikiabál a szobából, hogy hozzuk ki Nórit. Hétvégén, amíg én Ancsi ebédjét készítettem, addig ő megetette Nórit. Ha megszorulunk (bableves, káposztás étel, stb.), bébiételt adunk neki, egyébként már majdnem mindig azt eszi, amit mi.