


Ma Tamásiban voltunk fürödni. Nyírő mamáék meghívtak minket és Gabiékat is. Mami is jött velünk. A lányok nagyon élvezték a locsizást, rengeteget fürödtek. Nórit nem locsiztattuk meg, mert kicsit szeles idő volt. A két kicsi persze egyből egymásra talált, szokás szerint kirekesztgették Lilit... :-S Anna mostanában nagyon Rékás, de sajnos elég sok rosszat tanul tőle. (Ma éppen rágógumi nyújtogatás és igen cifra, felnőtteket is megszégyenítő káromkodás, régebben pl. köpködés, étel-fújolás...). Na persze Ancsi sem "jógyerek", de bőven tud még mit tanulni. 10 körül indultunk itthonról és 18 körül jöttünk haza. (((Nekem bőőőven elég volt ennyi idő, nem vagyok oda az ilyen közfürdőkért... Marad a jó öreg Balaton, de szívesebben megyek kirándulni, túrázni. Na de a lányokért mindent! :-) ))). Nóri egyszer aludt, ebéd után kb. 1-1,5 órát. Ancsinak persze kimaradt a délutáni alvás, de mostanra így már kidőlt, elaludt. Sőt, teljesen egyedül! Maminak mondta, hogy már nagyon fáradt, mami pedig elküldte aludni. Azt nem akart, így mami pihenni küldte. Így elment és persze el is aludt! ;-)
Ma este megint át kellett volna menni Orsiékhoz céges ügyben. Ancsit itthon szerettük volna hagyni, hogy ne kelljen a gyerekekre figyelni. Tegnap apa azt mondta, legközelebb nem visszük át, mert így nem lehet figyelni, dolgozni. Ha bőg, hát bőg. Na igen..... A kapuig értünk el, ahol Ancsi elkezdte az "egéritató előadást". Apa egyből kiakadt, maradjak itthon vele. Aha, ma "mindenképpen itthon hagyjuk, még ha bőg is"... Így soha az életben nem tanulja meg, hogy igenis vannak helyek, ahova nem jöhet és vannak dolgok, amik a felnőttekre tartoznak. Valamint amit viszont megtanul: hisztivel mindent el lehet érni... Szóval ezek után azt mondom, bolond lenne, ha nem hisztizne, mikor el szeretne valamit érni. De régebben írtam már, hogy úgy érzem, csődöt mondunk a mi gyereknevelésnek nevezett tevékenységünkkel... :-S Lesz két csodaszép, de hisztis, akaratos kislányunk!