.jpg)
Igazándiból semmi különös nem történt velünk a napokban, de készítettem pár képet.
Nórival kedden együtt mentünk Ancsiért az oviba, babakocsival. Anna nagyon örült nekünk és szépen, gyorsan fel is öltöztettem, hiszen várt minket Nóri. Végre nem kellett neki könyörögni, nem futott öltözés közben még pár kört a csoportszobában. :-) Ma viszont sajnos megint hűvös van, szerintem ma ki sem fogunk menni, csak szellőztetünk. Állítólag hétvégén is rossz, hideg idő lesz. Pedig már úgy várjuk a tavaszt, a meleget, a jó időt! Nóri is szeret az udvaron lenni, levegőzni. Néha el is alszik a babakocsiban. Ancsiról nem is beszélve, össze-vissza futkos, bicajozik, megdögönyözi az állatokat.
Nem vagyunk már kezdő szülők, mégis megint sikerült sok felesleges, egyáltalán nem praktikus dolgot megvenni. Pontosabban rólam van szó, én vásároltam be... De lecseréltük őket: a székre tehető etetőszékünket, aminek támlájáról még épphogy nem lógott túl Norci buksija. Helyette hasonlót vettünk, amilyen Ancsinak is volt. Aztán a babakocsink, amit macerás volt kinyitni és összecsukni, így lecseréltük egy esernyőkocsira. Aminek ráadásul jó nagy kereke van, szupi lesz kirándulni, túrázni is... :-) Ebben is csudajól elvan Norci, most is és majd később is megfelel.