Anna és Nóra naplója

ANNA ÉS NÓRA NAPLÓJA

2010. március 2., kedd

Hétvége

A hétvégénk igen rövid volt, mert apa szombaton délelőtt dolgozott, szombaton délután csak csajok Laci bátyjáékhoz mentünk. Vasárnap pedig Nyírő mamáékhoz mentünk ebédelni. No meg persze nekem mosás, takarítás. Ilyenkor gyorsan eltelik a hétvége.

Laci bátyjáéknál Anna természetesen gyönyörű frizit csináltatott Mártival. Majd Meli játszott vele, Márti pedig Nórit dajkálta. Mivel Nóri kezdi kinőni a hordozót, már rendes ülésben ült, hazafelé el is aludt.

Nyírő mamáéknál Anna nagyon jót játszott a lányokkal. Főleg Rékával, Lilit továbbra is sokszor kirekesztik, persze ő már nagylány hozzájuk képest. Lili sokat volt Nórival, simizte, sokszor csak elnézegette. Olyan aranyosak! Mivel a lányok pénteken Nyírő mamáéknál alszanak, mama megkérdezte Annát is, nem-e aludna ott ő is. Persze ő is szeretne, na de majd mire odaérünk, meglátjuk. Sokszor inába száll a bátorsága, ha valahol ott kellene maradnia nélkülünk. Pedig biztosan jól érezné magát. Ha meggondolná magát, azért majd megpróbálom rábeszélni.

Az udvaron is voltunk, kihasználva a jo(bb) időt.
Arra is gondoltam már, hogy ha tényleg jó idő lesz, délután Nórival (babakocsival) megyünk Annáért az oviba. Ha kijön a jó idő, úgysem kocsival fogunk járni. Ősszel is gyalog mentünk.