Az utóbbi napokban rengeteg hó esett. Ancsit nem nagyon vittem ki, hiszen most sokat idebent voltunk a betegség miatt. A boltba azért elsétáltunk. Hétvégén azért majd kicsit hosszabb időre is kimegyünk, hadd szokja, hiszen az oviban is kiviszik őket.
Nórit visszavittem a doktornőhöz. Rendben van már, de a köptetőt még szednie kell. Elővettem pár téli ruhát, ami még Annáé volt. Ancsi mivel márciusi, kb. 8-9 hónaposan hordta őket. Nórinak már nem kell felvenni, majd szétrepednek rajta a nadrágok, amiket amúgy is alig bírtam ráadni, a dzseki pedig be sem ér a pocakján... Mondtam is már: Ancsi apukája fazon lesz, Norci pedig anyukája... ;-)
Tegnap beszéltem telefonon a lányok keresztanyjával. Déneske már szépen álldogál egyedül, hívja Krisztikét a kis kezével, mutatja, hol van az okos feje. Alig várom már, hogy Nóri is ügyeskedjen. Lassan öt hónapos lesz, de még csak nem is próbálkozik az átfordulással, nagyon lusti. Mondtuk is Annának, ő ügyesebb volt, hiszen előbb átfordult, mint Nóri és a locsizás is sokkal jobban ment neki. Viszont Nóri ügyesebb az evésben.