




Hétvégén sok programunk volt.
Szombaton Andocsra mentünk dédiékhez szüretelni. Jöttek velünk Szelim és Mejdi is. Nagyon örültünk nekik. A gyerekek segítettek szőlőt szedni és persze játszottak, szaladgáltak is. Krisztike, mint a legnagyobb, néha rájuk szólt, ha nem úgy viselkedtek, ahogy kellene. Dinike pedig mint egy kis lovag, segített Nórinak a szőlősorban, a "nagy földbuckák" között közlekedni. :-D Ebéd után még picit beszélgettünk, majd jöttünk haza. Itthon falunap volt, így miután Nóri felébredt, természetesen oda is elmentünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Ancsi a barátnőivel szaladgált, Nóri sokáig a babakocsiból szemlélődött, aztán ő is kikéretőzött és táncolt egyet a színpadon. Megvacsiztunk, kürtöskalácsoztunk, fagyiztunk. Nagyon jó kis falunap volt!
Vasárnap délután Nyírő mamáékhoz mentünk Lili és Réka szülinapjára. Lili 10, Réka 6 éves lett. Itt sajnos baj is történt: Nyírő papa rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni. Bevitték a kórházba, apa persze utána ment és végig vele volt. Végül késő este, a vizsgálatok után hazaengedték. Minket Andrisék hoztak haza, apa jó későn, 22.30 körül jött meg. Jól megijedt mindenki. A szülinap azért jó volt, finomakat ettünk és a gyerekek jót játszottak. Ancsi Rékával, Nóri Lilivel és Baluval játszott inkább.