Anna és Nóra naplója

ANNA ÉS NÓRA NAPLÓJA

2011. február 12., szombat

Hétvégénk



Ma este lesz az ovis bál, majd megyünk apával. Tegnap is visszamentünk segíteni pakolni. Ancsi nem nagyon örül neki, hogy nem leszünk itthon, megkértem, majd segítsem mamminak Nóri körül. Tavaly nem voltunk a bálon, de mivel SZKV-s tag lettem, így most a szervezésben-készülődésben is részt vettem és kíváncsi vagyok, milyen lesz a bál (Valentin-napi köntösben).

Ma délután elmentünk Ancsival és apával az állatmenhelyre. Rengeteg kutyust láttunk, sok tetszett Ancsinak. Egyenlőre nem akarunk Lizi helyett másikat, csak egy program volt. Ancsi szerette volna őket megsimogatni, de csak egy cicát sikerült megszeretgetnie. Voltak ott páran az úton, akik kutyusokat sétáltattak. Ancsi mondta, hogy ha nagy lesz (iskolás), majd ő is megy segíteni, kutyusokat sétáltatni.

Holnap Ancsi mamival templomba megy (ma reggel már mondta maminak), ebédre pedig Nyírő mamáékhoz megyünk.

Ancsi ovis farsangon Hamupipőke lesz (a ruhát Irénke nénje varrta). Most, hogy hamarosan itt a farsang, esténként fel kell rá adni a ruhát. Na meg persze Nórinak is keresni kellett valamit. Annyira tetszett neki a zöld ruha, hogy még levenni sem hagyta és ő is ebben mászkált egész este. Igazi csaj, nagyon szeret öltözködni. ;-) Kézenfogva sétálgattak a lakásban, nagyon aranyosak voltak. Reggel pedig együtt nézegették a számítógépen a lovat, amit Ancsi szeretne magának venni a zsebpénzéből. (nem igazi, plüss és nagy). :-) Napról-napra észrevehetően egyre jobban elvannak egymással, egyre jobban tudnak egymással játszani.