Anna és Nóra naplója

ANNA ÉS NÓRA NAPLÓJA

2010. szeptember 25., szombat

Napjaink





Most, hogy Ancsi újra oviba jár, érezhetően könnyebb itthon az élet. Mármint egy gyerekkel. Több idő jut Nórira, valahogy más így... Ezzel persze nem azt mondom, hogy így jobb. Egyáltalán nem jobb (hiányzik Ancsi), de egyszerűbb. Igazándiból nem is értem, miért, hiszen Anna már nem köti le az embert, tehát tőle nyugodtan lehetne Nórival foglalkozni, de ha mindketten itthon vannak, nem tudok így leülni Nórival játszani. Hm?
Na, persze így sem töltök vele minden percet, hagyom egyedül is játszani. Naná, hogy gondolt egyet és kipakolta Ancsi szekrényét! ;-)

Nóri már nagyon ügyesen közlekedik a bébitaxival. Előre, sőt hátra is tud menni vele. Igaz, ha nem vigyáznánk, még könnyen lefordulna róla oldalra. A múltkor még a szája is vérzett egy picit egy esés után. :-S
A héten egyik nap nagyon aranyos Nóri. Éppen a reggelijét készítettem, mikor odamászott hozzám, felállt a lábamba kapaszkodva nyújtogatta a kis nyakát és mondta, hogy "titi", azaz kukucs. Felvettem, mire vett egy falat kuglófot a tányérból és falatozni kezdett. Mindeközben pedig olyan boldog volt, talán mert megértettem, mit szeretne. Még mindig imád villanyt kapcsolgatni. Továbbra is szeret(ne) sokat sétálni ("té"). Néha az ágyban feláll, majd elengedi az ágyrácsot, picit áll így és fenékre huppanik.

Ancsi egyik reggel pityereg az oviban, máskor nem. Nem jövök rá, milyen "rend" szerint. Mindenesetre remélem, hamarosan abbamaradnak a nyüszik... :-S Megvolt a szülői értekezlet. Szeretném, hogy járjon hittanra, de nem akar. Angolra szeretne, de oda én nem akarom, hogy menjen. Közös megegyezéssel maradt a torna és a vizuális tehetséggondozás. Utóbbira csak nagycsoportosok mehetnek, de Zsuzsa óvónéni mondta a szülői végén, hogy Ancsi mehet, ha akar/engedjük, mert nagyon ügyes. Hááát, igazán büszke vagyok rá!!! SZKV-s lettem, illetve pénztáros. Új "munkám" lett pár évre, hiszen Ancsi iskolakezdésekor Nóri ovikezdő lesz. Szeretném, ha ugyanebbe a csoportba menne majd, remélem, megoldható.

Apa ma osztálytalálkozón van. "Páros" (férj, feleség) dolognak említette apa, ahhoz képest rajtam kívül egy férj volt ott. Így inkább hazajöttem. Ancsi ennek nagyon örült. Viszont apát hiányolta, nem akart elaludni, pityeregni is kezdett, hogyan kapja meg az esti pusziját apától. De azért hamar elaludt, mivel a délutáni alvása kimaradt. Egyébként könnyen elmentünk itthonról, nem nyöszizett, nem hisztizett. Megértette, hogy most csak mi megyünk, ő marad itthon a többiekkel. Talán ez a probléma is megoldódik végre... :-)

Sajnos elfelejtettem pontosabban megjegyezni, melyik nap, hogy Nóri immár 6 fogacska tulajdonosa. Alul, szemből bal oldalról gyarapodott eggyel a fogacskák száma.


Ancsi szöveg

- Megyek a mamához kuksolni!

Hajmosás után:
Anya: - Nagyon szép a hajad!
Anna. - Nem is gondoltad, hogy aranyszínű lesz a hajam, ugye?