Anna és Nóra naplója

ANNA ÉS NÓRA NAPLÓJA

2010. augusztus 31., kedd

Napjaink



Voltunk Tabon a vásárban. Ancsinak sikerült mindent megvenni, amit szerettem volna (szandi, zoknik, bugyik). Ancsi is jött, így ugye lecsúszott az első ovi-napról. Ma ment először, reggel apa vitte. Volt kis pityergés itthon is és az oviban is, de nem hisztizett. Végül ott is aludt ebéd után, majd amikor mentem érte, várnom kellett. Játszottak az udvaron és még nem nagyon akart hazajönni... Holnap remélem, már minden gond nélkül ott fog maradni reggel. Megint apa fogja vinni. :-P

Tegnap este Orsiékhoz mentünk, Ancsi is átjött. Szépen játszottak Szelimmel, nem lehet rájuk panasz. Szelim örömmel újságolta, hogy kapott 2 pirospontot a suliban. Ancsi is szeretne már iskolás lenni... ;-)


Ancsi szöveg:

Még mindig szereti a lovakat, nagyon szeretné, ha lenne neki:
"...hát itt lennének a garázsban ... lesz anyuka, apuka, meg egy pici ... majd ha kikel az anyukájából és nagy lesz, akkor lovagolni fogok rajta..."

Tegnapelőtt pedig nagyon rondát mondott, Rékától "ragadt át", ezt persze egyből megjegyezte... :-( Nórinak mondta, miközben persze kikerülte:
- Menj arrébb, te büdös k**va!
Egyből befejezte, tudta, hogy nem lett volna sazbad ilyet mondania. Apa persze egyből adott a szájára! Ezután bocsánatot kért Nóritól és mondta, hogy soha többet nem mond ilyet... Persze hirtelen nekünk is elállt a lélegzetünk... Hogy a rossz dolgok miért ilyen ragadósak és a jók meg miért nem???

Valamint szintén Nórinak:
"Büdös kutya, bújj a lukba!"