Talán nem írtam még: Ancsi beköltözött mamiék szobájába. A saját régi ágyában alszik, ami az emeletes miatt kikerült a szobájából. Nagyon nem szeret egyedül aludni, igazándiból nem is tud egyedül elaludni, csak ha már nagyon fáradt. Bár ha belegondolok, én is szeretem, hogy apa ott szuszog mellettem, szóval Ancsi miért is akarna egyedül aludni? Mostanában amúgy egész jól alszanak a lányok. Nóri éjjel teázik 1-2-szer, de talán fel sem ébred, csak forgolódik, mocorog és én gyorsan megteáztatom, nehogy felébredjen. Reggel 6-7 között eszik az esti 20-21 után, illetve addig alszik. Ancsi pedig mióta mamiéknál van, vagy nem kel éjjel, vagy csak az ivás / a tea miatt, majd pedig reggel 7-8 kel.
Erről sem írtam még. Hívtak vissza a munkahelyemre dolgozni. Ahogy egyébként dolgoztam, 12 órában, nem tudom megoldani a lányok miatt. Bár apa is itthon van most munka híján, de akkor sem. Nem várhatom el mamitól, hogy mindkettőt pesztrálja egész nyáron át, hiszen Ancsi nem jár most oviba. Mondták a 4 órás munkaidőt is, de az meg nem is érné meg számomra, hiszen buknám a gyedet, kapnám a gyest, meg valamicske fizetést a 4 óráért. Szóval amiért itthon vagyok (gyed), nagyjából azért az összegért, de inkább annyiért sem kellene elmennem dolgozni. Így inkább maradok itthon, legalább nem maradok le semmiről Nórival kapcsolatban. Hátha végre már felül / feláll egyedül... ;-)