.jpg)
.jpg)
Ma elvittem Nórit megméretni, mert ezzel is elmaradtam kicsit. 9 hónaposan 9330g és 73cm. Nem gondoltam, hogy ennyit hízott, mert nem mindig jó az evőkéje és igen lusta is. Bár már végigkússza a lakást. Reggel átöltözés után leteszem a szobában a szőnyegre és kikúszik a szobából. Átmegy mamiékhoz, bekúszik Annához, a konyhába, majd ki a nappaliba. A kezdeti ügyes mászása után még mindig inkább csak kúszik. Ha a hóna alatt tartjuk és leér a lába a földre, már megtartja magát, rugózik. Ha kedve van, pogácsát süt, olyan aranyosan tapsol! A bébikomppal már nagyon ügyesen közlekedik, arra fordítja, amerre valóban menni akar. (Tudom, hogy sokan ellene vannak a bébikompnak, de mi Annánál is használtuk és nem látom semmi kárát egy kis kompozásnak. Sőt, mióta Nóri kompozik, azóta tartja meg magát, ha fogjuk a hóna alatt és a lába a földre ér. De persze nem tölt órákat a kompban). Rámolna, húzkodja ki a fiókokat, amiket elér a kompból. Nagyon érdeklik Ancsi játékai, persze ha Ancsi hagyná, hogy játsszon velük... Egyébként már most látszik, hogy Nóri nem fogja hagyni magát. Ha Anna elvesz tőle egy játékot, hangosan kiabál, sikít és néha még remeg is hozzá. Ha kint vagyunk az udvaron és cicát látunk, hívja őket: ccci-cccci. Ma reggel pedig nagyon "nnánnánnnánnnááá"-zott. Mondtuk neki, hogy mondja, hogy Anna és mondta: "Ánnnáá". ;-) Ülni még mindig nem tud, pl. apa ma maga mellé ültette, Nóri pedig hamarosan eldőlt, mint egy zsák. Miután kivesszük a kiságyból, a nagyágyba tesszük közénk és kicsit pihizünk még. Reggelente már többször előfordult, hogy a cumiját a számba akarta dugni, de fordítva, a műanyag részével befelé. Miután Ancsi felébred, ő is csatlakozik a "bandához", Nóri minden reggel nagyon örül Ancsinak. Ancsi egyébként sokat beszélget, sokat kérdez arról, milyen lesz, ha Nóri már nagyobb lesz. :-) (fogom a kezét, segítek neki, megtanítom (biciklizni...). Anna sokszor megölelgeti, megszeretgeti Nórit, akinek van, hogy tetszik a dolog és van, amikor reklamál, kiabál, sikít miatta. :-) Nóri már tudja, hogy mami mindig felveszi, megszeretgeti. Így ha már régebbóta kúszik-mászik a lakásban és meglátja mamit, egyből nyüszögni kezd és megy mami után, aki ezután persze, hogy felveszi.
Nórit meghintáztattuk, persze csak picit löktük a hintáját. Nagyon tetszett neki, egyből ügyesen megkapaszkodott. A képen jól látszanak a combikák. :-) Holnap leeresztjük Nóri ágyát az alsó szintre, mert a kisebb akadályokon már átmászik, átharcolja magát. Tudom, hogy még nem tudna kibukfencezni az ágyból, de jobb félni, mint megijedni...
Anna szöveg:
- Nóra, ne a tévé közelébe menj, mert elromul a szemed!