
Rettenetes szél fújt tegnap este, az eső is esett. Este, miután Anna végzett a fürdéssel és öltözött a szobájában, elment az áram. Volt is sírás, megijedt szegény egyedül a sötétben... Nem is tudom, mi lenne velünk áram nélkül. Tévé, számítógép nélkül. Az ember nagyon hozzászokott már ezekhez a dolgokhoz és nem nagyon találjuk fel magunkat nélkülük... Elővettük a hordozható dvd lejátszót és Anna apával mesét nézett este, aztán alvás.
Reggel szörnyű kép fogadott minket, ahogy kinéztünk az ablakon. Olyan az udvar, mintha hurrikán söpört volna végig rajta. Egy csomó levél, ágak, 2 nagy tuja kifeküdt, a leanderek felborultak, rengeteg cseresznye lepotyogott a fáról, a fóliasátor szétszakadt.
Ebédre Nyírő mamáékhoz mentünk. Nem sok kedvem volt kimozdulni a lakásból. Útközben is mindenütt letörött faágak, rengeteg falevél. A szél még mindig fújt, igen hideg volt, az eső is csöpögött. A lányok jót játszottak, a kicsik egymással, Lili pedig Nórival volt, dajkálgatta őt. A kicsik is kedvet kaptak a dajkáláshoz, de Nóri Réka és Anna ölében is sírt, Liliében pedig szépen elnézelődött. Biztosan tudja, hogy Lili lesz a "párja", hiszen a kicsik nagyon összenőttek.
Holnap Ancsinak ovi, remélem, valamivel már jobb idő lesz.
Egy kis Anna-szöveg:
Anna Nórinak, dögönyözés közben, miután hazaértünk az állatkertből:
- Most jobban szeretlek, mint tegnap!
Egyszer templom után:
- Aképp a mennyben, miképp megbocsájtunk.
Lábbalhajtós bicajjal gyakorolja az egyensúlyt. Közben odahív:
- Majd megnézed, hogy koncentrázok? (koncentrálok)
Aznap már többször kihúzta a gyufát, a sokadik "Ne haragudj"-ot hallottam már.
Anna: - Mondjad, hogy megbocsájtok!
anya: - Hányszor még? Most mit mondjak?
A: - Hát azt, hogy gyere ide Anna, megölellek!
Nem aludt az oviban, mert nem volt rajta kívül pici gyerek (vegyes csoport...). Így itthon aludt délután:
Anna: - Nagyon rosszul vagyok, ha Anett néni mérges rám!
anya: - Miért, mérges volt rád? Rossz voltál?
A: - Na, aludni akarok!
Anna: - Anya, van anyás tea? (apás=citromos, anyás=citromlé nélküli)
anya: - Van.
A: - Akkor kérek, mert hallom, az apás most sül!
Anna: - Phűűű, de büdöset kakilt a Nóri! A Nóri egy sasmadár! (sz.rmadár...)
A vihar tényleg szörnyű károkat okozott mindenütt, de mi nem szólhatunk semmit, hiszen nem vitte el a házunkat. Nagyon sajnálom szegény madarakat is...
Anna: - Szegény kismadár! Szerintem gondoljunk most róla. Te is gondolsz most róla?
anya: - Igen.
A: - Én vele aludnék, ha nem halt volna meg.