Délelőtt elvittem Nórit a 4 hónapos tanácsadásra. 7100g és 62cm a nagylány. (((Anna 5 hónaposan volt 7000g, de nem hasonlítgatjuk őket!))) Megdícsérték a hurkácskákat, mondta a doktornő, hogy nagyon szép baba. Panaszkodtam, hogy nem eszi úgy ezt a tápszert, mint az előzőt, de mondta a doktornő, hogy ez nem látszik rajta... Most Humana HA1 írt fel neki. Reméljük, ez beválik mindenféle téren. A doktornő ajánlotta még a dm-es tápszereket, vettem is egyet és majd kipróbáljuk. Az ára lényegesen kedvezőbb, de nem tudom, hogy mennyire jó. Megkapta a 2 oltást is (kötelező és Prevenar). Az első oltásnál nem sírt, épphogy elkezdett pityeregni, de simogatásra megnyugodott, a másodiknál viszont már nem tudtam ilyen könnyen megvigasztalni, fel is vettem hamar. Két hét múlva kapja a Menjugate-et, aztán 15 hónapos koráig semmi. De jó!
Este Nórit fürdés és evés után leraktam aludni (el is aludt az evés végére). Viszont kb. 1 óra múlva felébredt és nem akart visszaaludni. Sírt, húzkodta a kis lábait. Már régen csinált ilyet, 23 óra körül aludt el. Mami is átjött és ő dajkálta el.
Ancsit úgy sajnálom. Szegény megszokta, hogy eddig csak ő volt, azt csináltuk, amit ő akart. Most viszont Nóri miatt nem mindig érünk rá, na és én is hamarabb fáradok. Ő szerintem a rosszaságával díjazza ezt, mert minden napra jut valami, még ha csak bosszankodás is. Sajnos elég hamar begurulok már én is és az apróságokért is jól leszúrom szegényt. Tudom pedig, hogy ez nem helyes, több türelem kellene hozzá. Igyekszem...