.jpg)



Nóri ma 3 hónapos. Voltunk védőnéninél, 6.210g és 59,5cm. Megkapta a 3 hós kötelező oltását is. 11-kor indultunk, 12 után mentünk be a rendelőbe. Már akkor is volt sírás, jelzett a pocakja. Elég sokat kellett várnunk a doktornőre. Megdícsérték, hogy szép baba. Egyébként már elég sokáig elnézelődik. Sok színes játékot tettünk az ágyába, így elvan egy darabig ébredés után. Bár mostanában mintha el lenne kényeztetve, nagyon szeret ölben lenni, sokszor kikéretőzik az ágyból, vagy éppen nem is hajlandó benne elaludni, csak ha dajkálva van a popója. Tejci ügyben sajnos "romlott" a helyzet, kb. 40-50 tudok egy-egy alkalommal lefejni, merthogy ugyan nem eszik ciciből, azon dolgozni kell. Kényelmesebb az üvegből! Bár eddig éjjel elszopizgatott, ma már akkor is sírt, így gyorsan melegítettem neki az aranytartalékból. 190 eszik, de többet is enne, mert sokszor pityereg, ha elfogy az üvegből a tápszer. Ilyenkor kap még egy kis teát (édeskömény). Annánál még úgy volt, hogy a tápszer mellett már 4 hónaposan meg lehetett kínálni bébiétellel. Nem tudom, ez azóta változott-e, mert sok minden igen (3 év alatt..., ami akkor jó volt, most nem...) Vele nem boldogultunk egyből, ügyetlen volt és talán korai is volt. Nóri viszont az Espumisant is olyan szépen megeszi a kanálból, hogy szerintem kanalas evés ügyben nem lesz vele gond. Lehet, hogy tényleg elindultak a fogacskái, mert sokszor ömlik a kis nyála.
Miután végeztünk, gyorsan hazadobtam Nórit és siettem vissza Ancsiért az oviba.
Anna nagyon örül a hónak. Hógolyózik, szaladgál, hempereg benne. Ha hétvégére is marad hó (vagy esik még) akkor szánkózni is fogunk. Lehet, hogy apa már holnap megszánkóztatja, mert nem dolgozik. Szívesen elmentem volna érte az oviba is szánkóval, de Nóri miatt sietnünk kell haza, mert nagyjából abban az időben eszik, amikor Ancsiért kell menni... Az oviban is kimentek az udvarra, naná, hogy át volt ázva mindene. Még jó, hogy volt ott vastagabb váltónadrág. Ma egy kicsit kint maradt az udvaron, délutáni alvás előtt. Jól megszórta Lizi kutyát hóval... Ancsiról is sok hó lejött a nappaliban, fel kellett törölni utána.