Anna és Nóra naplója

ANNA ÉS NÓRA NAPLÓJA

2009. november 4., szerda

Oltás???





Nagy dilemmában vagyunk. Ma kaptunk papírt az oviban, hogy kérjük-e Annának a H1N1 elleni oltást (Fluval P). Rengeteget gondolkoztunk rajta. Tegnap pont ugyanez miatt hívott bennünket a lányok keresztanyja, de nem tudtunk semmit biztosat mondani egymásnak. Egyenlőre úgy gondoltuk, nem oltatunk. Van itthon fertőtlenítő/baktérium- és vírusölő kézmosónk, Nóri kapja a Vigantol-t (ugye az influenza ellen jó a D3 vitamin), Anna multivitamint eszik. Csak elkerül minket a betegség! De a szuriról semmi meggyőzőt nem hallottunk, igen bizonytalannak tűnik vele kapcsolatban minden, ahogy magával a vírussal kapcsolatban is.

Anna már alig várta a szünet után az ovit. A szünetben szerencsére semmi gond nem volt vele, pedig kicsit féltem, hogy boldogulunk majd a két csajjal egyszerre. Egyébként már sokszor olyan nagylányosan viselkedik, ma reggel is meglepően szófogadó volt. Persze még mindig jócskán akadnak kivételek. :-( Tegnap és ma is megdícsérte Zsuzsa óvónéni, hogy szépen ebédel, szótfogad és nagyon aranyos. Büszke voltam ám rá!

Nóri szépen gyarapodik. Tegnap este a meztelen súlya 5110g volt. Már van, hogy 140-150-170 eszik egy-egy alkalommal. Az átlag azért még a 120-130. Na igen, a mérleget megint elkértem a védőnéninktől. :-S Lassan tölti a 2 hónapot és oltást fog kapni. Ajánlották a Prevenar-t (2 és 4 hónaposan adják), ezt persze kérni fogjuk. Reméljük, nem lesz gond vele a dupla oltás miatt. De ez még odébb van. Múlt héten jöttek látogatóba Márti és Meli, Márti megdajkálta Norcus fenekét. Valakinek Ancsival is foglalkozni kell, ezt a feladatot Meli vállalta. ;-) Babalátogatóba jöttek hozzánk Margit nénje és Zsuzsa.

Hétvégén Siójuton voltunk a temetőben a lányok dédszüleinek a sírjánál. Nórit is elvittük, ő még nem volt a dédiéknél... :-( Nagyon sajnálom, hogy a lányok nem ismerték őket. Előtte pedig Anna mamival és Laci bátyjáékkal elment a misére a kápolnába. Nagyon ügyesen viselkedett, kapott Adolf atyától 4 szentképet. Nagyon örült neki. Hétfőn mami volt misén, ő pedig Katolikus gyermeknaptárat hozott neki, Ancsi nagyon vigyáz rá.

Mamival tegnap vásárolni voltunk délután. Elmentem Annáért az oviba, majd mentünk Nyírő mamáékhoz. Amíg mi vásároltunk, a lányok náluk maradtak. Nóri majdnem végig aludt, míg távol voltunk, Anna pedig szépen eljátszott... Ha nem muszáj, nem akarjuk Nórit magunkkal vinni vásárolni, nehogy összeszedjen valami betegséget.